![]() |
A cég története

A Sano vállalatot 1976 Sano-Milch néven a bajorországi Grafenwaldban alapították. A termékeket, először tejpótlót majd később takarmányt is, ekkor még külső cégek bérmunkában állították elő. A termékek a Sano-Milch nevével kerültek értékesítésre.
1979-ben az első raktár építésével tették le a telephely alapkövét. Mivel a minőség már nem felelt meg a vezetőség elvárásainak, 1981-ben került sor egy saját gyár felépítésére. Ettől kezdve az értékesítés már a Sano neve alatt futott.
A kizárólagos cégvezetést Bernhard és Edeltraud Waldinger vette át.
A kizárólagos cégvezetést Bernhard és Edeltraud Waldinger vette át.
1988-ban következett a tejpótló gyártásához szükséges üzemrész kiépítése.
1990-ig a Sano termékei kizárólag Németországban kerültek eladásra. Az újraegyesítéssel és a szomszédos keleti országok felé határnyitással a Sano új piacot nyert és további gyártó- és logisztikai központok épültek.
1996-ban tűz ütött ki a gyárban, mely az üzem nagy részét elpusztította. Szerencsére rekordidő - csupán fél év - alatt sikerült mindent újjáépíteni.
Bernhard Waldingernek sikerült viszonylag rövid idő alatt a szerény kezdetektől az egyik legnagyobb német takarmány-, premix- és tejpótló gyártóvá fejlődni. Ma Európa-szerte a Sano 12 országban 5 gyártó üzemmel van jelen. Egyes országokban piacvezetőnek számít a szakmában.
2003 óta Richard Waldinger is a vezetőséghez tartozik. Az ő felügyelete alatt növekszik a német, osztrák és magyar piac.
A vállalat jövőképének alappillérei állnak: Sano-t a világ összes istállójába!

