hétfő, 9. október 2017
Neuigkeiten

Szarvasmarha szimpóziumot tartottunk

Október 5-én 16. alkalommal rendeztük meg szakmai programsorozatunkat, ahol meghívott vendégek a borjúnevelés témakörében mélyíthették tudásukat. A rendezvényre Romániából és Szlovákiából is érkeztek partnerek, munkatársak.

A szimpózium fő előadója a kölni egyetem borjúnevelési szakértője, Dr. Hans-Jürgen Kunz volt. Az elismert szakember két rendkívül részletes előadást tartott. Az első rész a sikeres borjúnevelésről, az optimális itatási ás takarmányozási terv ismertetéséről szólt, beleértve a borjúbetegségek felismerését, megelőzését és kezelését. A második részben a tartástechnológia került fókuszba.

A Németországban borjúpápaként aposztrofált Kunz Úr előadásait nemzetközi gyakorlati példákkal, kísérleti eredményekkel, konkrét adatokkal, táblázatokkal és diagrammokkal szemléltette. A különböző folyamatokat lépésről lépésre mutatta be, képekkel illusztrálva, hogy a résztvevők pontosan és teljes körűen tudják hasznosítani az elhangzottakat.

Antalfi Gergely szarvasmarha szaktanácsadó munkatársunk tartott még előadást Kunz Úr prezentációjához kapcsolódóan a Sano tejpótlókról és tejitatási tervről, nagy hangsúlyt fektetve arra, hogy a különböző életciklusokban mely termékeket, milyen adagolásban érdemes a borjúnak adni. A prezentáció által egy kézzel fogható, azonnal hasznosítható javaslatot kaptak a gazdák.

Ezen kívül a résztvevők megismerhették a SanoVet termékcsaládot, előnyeit, valamint kísérletekkel alátámasztott pozitív eredményeit.

Bízunk benne, hogy az átadott ismeretanyag, az előadókkal, tanácsadókkal és kollégákkal történő konzultáció segít az egészséges fejlődésben, és hozzájárul kívánt céljaik eléréséhez.

Az Ön közvetlen kapcsolata hozzánk

Sano Modern Takarmányozás Kft.
Csorba Zsolt
+36 34 556 - 700
+36 34 556 - 710
Külterület 069/6. hrsz.
Csém
2949
Magyarország