Bikahizlalás professzionális módon

Eredmények és tapasztalatok Bezenyén

Három évvel ezelőtt számoltunk be először a Bezenyei Mezőgazdasági Szövetkezetben végbement változásokról: akkoriban a változó piaci viszonyok miatt profilváltásra került sor, a tejelő állományt marhahízlalás váltotta fel. Akkori beszélgetésünkben az első lépések megtételéről, kezdeti tapasztalatokról tudtunk információval szolgáltatni, mostanra viszont már több év eredményét tudjuk összegezni. Most is Dr. Tóth Kálmán ügyvezető úrral beszélgettem.

Először idézzük fel az akkori állapotokat, és nézzük, mi változott azóta!
Az első lépések nem voltak zökkenőmentesek, de szerencsére folyamatos kontrollal és odafigyeléssel megoldódtak a problémák. Fő gondunk akkor az volt, hogy 150-170 kg-os borjakat vásároltunk, és azokat hizlaltuk tovább. Sajnos, az ilyen súlyú borjú beszerzése szinte lehetetlen, így át kellett állnunk a kisebb, itatásos állatok vásárlására. Ehhez viszont ki kellett építeni egy itató-automatás fogadó istállót, amely 4x30 állatot tud egyszerre ellátni. Az itatás Förster itató automatákkal történik, a legpontosabb tejpótló adagolás és az emberi munkaerő pontatlanságának kizárása érdekében. A borjak a Sano Milli M® tejpótlóját kapják. Az itatási program igazodik az állatok fejlettségéhez, súlyához, életkorához. 

A szilárd takarmányra való zökkenőmentes átmenetet a Meggi Müsli® biztosítja. A termék nagyon kellemes illatú, aromájú, jól emészthető komponensekből áll, hamar rákapnak a borjak. Amikor látjuk, hogy eszegetik már a müslit, nagyon jó minőségű réti szénát és egy intenzív hizlaló TMR-t is felkínálunk nekik. Az itatási és szilárd takarmányra történő áttérés fázisában rendkívül nagy odafigyelésre van szükség, mivel a borjak nem egy telepről származnak, az állategészségügyi státuszuk ismertlen. Kétféle beszerzési forrásunk van: egy román és egy osztrák. A román borjak szimentáli és szimentáli x kékbelga keresztezettek, az osztrákok tiszta szimentáliak. A rotáció nagyon szoros: kéthavonta jönnek a borjak, most 700 állat van a telepen. Rendkívül szigorú állatorvosi felügyelet alatt állnak és következetes kezelési protokollt alkalmazunk annak érdekében, hogy a lehető legkisebbre csökkentsük a kiesést.

Itatási program

 

Látható, hogy a borjak is kapnak TMR-t, tehát etetőkocsival takarmányoztok?
Természetesen. Amit lehet, gépesítünk, mivel az emberi tényező minket is korlátoz. Az abrakkomponenseket külön toronyban ömlesztve tároljuk, az etető kocsi a kiömlő nyílások alá áll, így egyszerűen és pontosan adagolhatók. 

A TMR adagok minden súlycsoportra külön vannak összeállítva, ötféle receptúrával dolgozunk. Az adagokat folyamatosan kontrolláljuk, az állatok étvágya, szükséglete, a szilázs szárazanyag-tartalma alapján a Sano szaktanácsadójával konzultálva módosítjuk, amennyiben szükséges.

TMR adagok súlycsoportonként

 

Mondanál néhány gondolatot az eredményekről?
Szívesen, hiszen mindenki pénzből él. Minden költséget, bevételt fillérre (vagyis euro-centre, mert abban értékesítünk) pontosan vezetünk, hogy tudjuk, hányadán állunk. A lényeg: a telepen állomány szinten 1,5 kg/nap a tömeggyarapodás (80 - 650 kg között), így egy állat 650 kg-ra való felhizlalása mintegy 1100 € (ebben benne van a borjú vételára, minden takarmányozási költség, munkabér, gyógyszer stb.) és egy ilyen súlyú állatért az osztrák partnerünk jelenleg 1,9€/kg fizet élősúlyra vetítve.

Természetesen itt is érvényes a mondás, hogy ha valamit csinálsz, akkor azt a lehető legjobban csináld!
Ez pontosan így van, én is ezt vallom: csak azért, hogy valamit csinálgassunk, nincs értelme. A telepi rekonstrukcióba őrületesen sok pénzt tettünk bele, természetes, hogy ezt minél hamarabb viszont szeretnénk látni, de úgy látom, nem volt elhibázott lépés, amikor a marhahizlalás mellett döntöttünk, és a Sano-ban megtaláltuk azt a korrekt partnert, aki segít céljaink elérésében.

Ehhez kívánok további szép sikereket és jó piaci viszonyokat!

Wellmann Péter,
szaktanácsadó

Az Ön közvetlen kapcsolata hozzánk

Sano Modern Takarmányozás Kft.
Csorba Zsolt
+36 34 556 - 700
+36 34 556 - 710
Külterület 069/6. hrsz.
Csém
2949
Magyarország