Jércenevelés Sano koncepcióval

A baromfi takarmányozás témakörben ritkán esik szó a jércék felneveléséről. Sokszor hallottuk már azt a szólást, hogy vajon mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás. Én azt mondanám, hogy a jérce volt előbb, hiszen ebből lesz a tyúk, s majd az tojja a tojást.

A jércenevelés nagyon fontos szegmens a baromfitartásban, mert ez az alapja mindennek. Itt dől el, hogy milyen lesz a későbbi termelő állomány: legyen árutojó, szülőpár vagy esetleg a későbbi broiler állomány. Ezeknek az állatoknak úgy kell fejlődniük, hogy életerősek és egészségesek legyenek, melyek hozzák az adott időre a fajtájukra jellemző testtömeget. Ugyanakkor ne legyenek elzsírosodva, szervezeti szilárdságuk tökéletes legyen és bírják a terhelést. Ehhez olyan takarmányt kell kapniuk, ami biztosítja számukra a magas szintű vitamin, aminosav és ásványi anyag ellátást, valamint az ehhez szükséges energiát.

A jércék nevelése három fázisból áll:

  1. Az indító takarmány 0 napos kortól 8 hetes korig tart.
  2. A nevelő takarmány 8 hetes kortól 16 hetes korig tart.
  3. Majd következik a tojó előkészítő takarmány. Ez a szakasz addig tart, amíg a tojástermelés eléri az 5%-ot. Ha mindent jól csináltunk, akkor ez egy három hetes időszak.

A cikkben olvasható irányelvek tojó fajtákra és  hibridekre egyaránt vonatkoznak!

Jércenevelés során kiemelten fontos:

  • Az állatok testtömegének ellenőrzése minden fázisban, és azt a fajtára jellemző szélsőértékeken belül tartani.
  • A fajtára javasolt világítási program betartása!
  • A sikeres nevelés eléréséhez vakcinázási programot kell alkalmazni, amihez állatorvosi segítségét kell kérni.

INDÍTÓ FÁZIS
Az ajánlott takarmány tápláló értéke 21% nyersfehérje, 12,5 MJ energia. Ez gyakorlatilag megegyezik a broilerek indító takarmányával. A fő különbség a világítási programban van. A jércenevelés esetében a világítás az első kettő napon 24 óra, majd a 3-5. napon 14 óra, a 6-8. napon 12 óra, 9-11. napon 10 óra, majd 12. naptól lecsökken 8 órára, ami 16 hetes korig tart. Ez a Tetra-SL tojó hibrid világítási programja. Más fajtáknál különbözhet, de alapvetően nagy eltérések nincsenek. A világítás a csibék biológiai fejlődésében játszik kulcsszerepet.

A takarmány vitamin, aminosav, ásványi anyag tartalmát a Sano 3,5%-os Broiler Premix® biztosítja. A premix magas aminosav tartalma jelentősen hozzájárul a megfelelő fehérje – energia egyensúly fenntartásához, hiszen a fehérje hasznosításához is energiára van szükség. A magas aminosav-tartalom révén kevesebb fehérjebevitelre van szükség.Ennek a jelenlegi szója árak miatt lehet jelentősége. Továbbá a baromfik takarmányozásának gyenge láncszeme az energia, így a fehérje – energia arányt is könnyebb optimális szinten tartani.

A gyakorlati tapasztalatok bebizonyították, hogy a 3,5%-os Broiler Premix® nem csak broilerek nevelésénél hatékony, hanem a tenyészállatok indító takarmányában is nélkülözhetetlen.

NEVELŐ FÁZIS
Ebben a szakaszban ügyelni kell arra, hogy a madarak ne zsírosodjanak el, mert annak számos negatív következménye lenne. A takarmány fehérjetartalmának 16-17% között, az energiának 11,3 MJ körül kell lennie. Itt továbbra is a 8 órás világítást kell alkalmazni, hiszen a madarak biológiai óráját a fény mennyisége és intenzitása vezérli.

Ebben az életszakaszban visszafogottan kell takarmányozni. Szükség van olyan takarmány alkotórészekre, amit a baromfi kevésbé tud megemészteni. Ilyenek a kalászos gabonák. Az indító fázisban használt 3,5%-os Broiler Premix® tartalmaz rostbontó enzimet, amely segíti a kalászos gabonák emésztését. A nevelő fázisban egy olyan premix alkalmazása javasolt, amely nem tartalmazza ezt az enzimet. Ilyen a 1,5%-os Poultry Premix®, ami speciálisan erre a célra lett kifejlesztve. Ezzel lehetőség nyílik olyan takarmány összeállítására, ami a madaraknak a szükséges táplálóanyag mellett biztosítja a jóllakottság érzését is, így nem híznak el. Ilyenkor a takarmányban a kalászos gabona aránya elérheti akár a 40-50%-ot is.

A 16. hét végére befejeződik a jércék nevelő fázisa. Ekkorra a madarak testtömegének 1,4-1,6 kg-nak kell lennie! Ez szintén fajtafüggő, lehetnek eltérések, de a jelenleg leginkább elterjedt fajoknál ez a jellemző.

TOJÓ ELŐKÉSZÍTŐ FÁZIS
Ez a tojástermelésre való felkészítés időszaka, amely szintén nagy jelentőséggel bír. Ez a körülbelül 3-4 hetes időszak egészen addig tart, amíg a termelés eléri az 5%-ot. Ez idő alatt fejlődik ki a csöves csontokban a kalcium és foszfor mobilizáció. Ennek jelentősége a termelés második időszakában van: segíti a tojáshéj képződését. Ha ez elmarad sokkal nehezebb lesz a jó minőségű, szilárd héjú tojás termelését biztosítani. Hamarabb jelentkezhet az úgynevezett ketrec fáradság, amikor egyes példányok leesnek a lábukról, mert nem tud a csontokban a Ca és P mobilizálódni.

A tojó előkészítő szakaszban a Big Egg® 1,25%-os premixet alkalmazzuk, amelyben már ismét található rostbontó enzim. Tehát ha kalászos gabonát nagyobb mennyiségben akarunk etetni, a madarak tudják azt hasznosítani. A premix természetes színezőanyagot is tartalmaz az optimális 13-as szín eléréséhez.

Ebben az előkészítő szakaszban még fehérjében és energiában visszafogottabb takarmányra van szükség, valamint a takarmánymész is alacsonyabb, mint a tojótápokban.

Nem győzzük hangsúlyozni, hogy nagyon fontos a világítási program megfelelő alkalmazása! A 16. héttől a világos órák számát felemeljük 11 órára, majd hetente emelünk 1 órát. Így 19 hetes korra a megvilágított órák számának napi 14 órának kell lennie. A termelés során alkalmazott megvilágítás elérheti a 14,5 órát is. Ebben szintén vannak eltérések, fajtától függhet az igény.

HASZNOS KIEGÉSZÍTŐK
A fentiekben felsorolt premixeken kívül még szeretném egyéb hasznos kiegészítőkre felhívni a figyelmet. Ilyen a takarmányok savanyítására használatos Sanocid®, ami hangyasav és propionsav kombinációja. Por formátumú termék, amit 0,5%-ban kell a takarmányhoz keverni. Megfelelő pH-t biztosít az emésztőrendszernek, hozamfokozó hatású, tehát javítja a fajlagos takarmányhasznosulást.

Ezzel a hatással bír az AcidoSan® folyékony takarmánykiegészítő. Takarmányba is keverhető, de kimondottan előnyös ivóvízbe keverni. Hozzájárul az emésztőrendszer savas pH értékének fenntartásához, valamint heti 2-3 alkalommal történő alkalmazása esetén az itató rendszer fertőtlenítésére is kitűnő. Ezáltal a káros baktériumok nem tudnak az itató rendszerben elszaporodni. Mint tudjuk, a baromfi érzékeny többek között a kokcídiózis, valamint a szalmonella jelenlétére. Az emésztőszervek savas pH-ja segít ezek távoltartásában.

A Sano elkötelezett az állatok egészséges és gazdaságos takarmányozásában. A cikk is ez alapján készült, remélem ezzel is hozzájárulunk a sikeres gazdálkodáshoz. Esetleges kérdéseikkel forduljanak bizalommal szaktanácsadó munkatársainkhoz.

Kristó Sándor
baromfi szaktanácsadó

Az Ön közvetlen kapcsolata hozzánk

Sano Modern Takarmányozás Kft.
Csorba Zsolt
+36 34 556 - 700
+36 34 556 - 710
Külterület 069/6. hrsz.
Csém
2949
Magyarország

További tartalom

A tyúk reprodukciós folyamataira nagymértékben hat a világos órák száma és a fény intenzitása, ezért elengedhetetlen a megfelelő világítási program alkalmazása.A különböző tyúkfajtáknál világítási programokkal befolyásolható az ivarérés ideje, a

A broiler nevelés a többi állatfaj tartásához képest, egy rendkívül gyors és rövid idő alatt lezajló folyamat. 6-7 hét alatt lezajlik, és ezalatt a rövid idő alatt nem szabad hibát elkövetni, mert nincs idő azokat kijavítani. Nagy veszteséget tud

A gazdaságos takarmányozás alatt befektetést értek, ami komoly költségtényező. Ezért nem mindegy, hogy megtérül-e. Sok esetben a helytelenül megválasztott takarmány első látásra bizakodással tölt el az olcsósága miatt. Ha nincs tisztában a gazda