Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok

25. alkalommal rendezték meg Hódmezővásárhelyen a magyar állattenyésztés „ünnepét”. Büszkék vagyunk rá, hogy a Sano tagja annak a szűk körnek, akik eddig minden évben részt vettek a kiállításon.
A jubileumi rendezvény is kiváló hangulatban telt. Ezúttal is sok érdeklődővel, baráttal, kollégával, meglévő és leendő partnerrel sikerült találkoznunk és szakmai eszmecserét folytatnunk. Bízunk benne, hogy a standunknál tett látogatás alkalmával jól érezték magukat, sok hasznos információval és kellemes élményekkel gazdagodtak.
Állattenyésztő partnereink is sikeresen szerepeltek a XXV. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon.
Fekete József, vasszécsenyi sertéstenyésztő az idei évben is jópár elismerést szerzett:
- Első díjat nyert a 68-as katalógusszámú Magyar Lapály kansüldőjével
- Második díjat nyert 65-ös katalógusszámú Magyar Lapály kansüldőjével
- Második díjat nyert 127-es katalógusszámú Pietrain X Hampshire kansüldőjével
- Elnyerte a kiállítás Sertéstenyésztési Nagydíját128-as katalógusszámú Pietrain X Hampshire kansüldőjével
- A Magyar Fajtatiszta Sertést Tenyésztők Egyesületének Legszebb kansüldődíját a küllemi bírálat eredménye alapján 140-es katalógusszámú Duroc kansüldőjével nyerte el
- A Magyar Fajtatiszta Sertést Tenyésztők Egyesületétől a Legeredményesebb Kiállítókülöndíját is Fekete József kapta
A Lovasberényi Agrár Kft.különdíjban részesült a kiállításon bemutatott Királyfi névre hallgató 13 hónapos és 590kg-os Limousin tenyészbika növendék felkészítéséért. Tenyésztő: Tóth Csilla.
Gratulálunk a színvonalas kiállítói teljesítményhez és az elért eredményekhez!