SILOKING aprító adapterrel

Napjaink tehenészeteinek egyik legnagyobb problémája, hogy hogyan juttassuk a szálas takarmányt úgy a mixbe, hogy az állatok válogatás nélkül elfogyasszák a takarmánykeveréket. Bizonyára mindannyian találkoztunk már azzal a képpel a jászol ellenőrzése alkalmával, hogy az adag szalma- és szénatartalmának egy része ott maradt a jászolban vagy az etetőasztalon annak ellenére, hogy mi mindent megtettünk annak érdekében, hogy az ne így legyen.

Biztosan? Valóban igénybe vettük a rendelkezésre álló összes műszaki megoldást, hogy elkerüljük ezt a jelenséget

2020 decemberében tesztelési céllal rendelkezésünkre állt egy 22 m3-es, szalma- és széna aprító adapterrel ellátott önjáró SILOKING etetőkocsi. 

Az aprító adapter a maródob után a felhordó elé van beépítve, itt végzi hatékony munkáját, áldásos tevékenységét, mert olyan 2-4 cm hosszúságú szalmaaprítékot képez, melyet az állatok nem képesek válogatással szelektálni. Így ténylegesen olyan mixet tudunk képezni a takarmánykomponensekből (szilázs, szenázs, szalma, abrak), melyet a jószágok nem képesek szétválogatni.

Úgy néz ki, hogy megvan a megoldás a fent említett problémára. Csakhogy ennek ára van, és ezt meg kell fizetni. Ez lehet, hogy egyszerre soknak tűnik, de rengeteg munkaszervezési problémát megold és a tejtermelésre is jótékony hatása van. Továbbá nagy elégedettséggel tölti el a telepi szakembert és a szaktanácsadót, hogy az előírt receptúrát nagy biztonsággal meg tudja etetni, hiszen az állatok nem tudják szelektálni az összetevőket.

Az etetőkocsit a növendékmarha telepünkön próbáltuk ki, ahol növendékeink és szárazonálló teheneink vannak. Ezeknek az adagjában lényegesen több szalma szerepel, mint a termelő tehenekében. Ettől függetlenül az etetőkocsi nagyon jó minőségű mixet készített. Ennek köszönhetően sem a tehenek, sem a növendékek nem tudtak válogatni, így a kiírt adagot maximálisan, szálastakarmány-veszteség nélkül tudtuk megetetni állatainkkal.

Mészáros Ferenc
Solum Zrt., állattenyésztési igazgató

Az Ön közvetlen kapcsolata hozzánk

Sano Modern Takarmányozás Kft.
Csorba Zsolt
+36 34 556 - 700
+36 34 556 - 710
Külterület 069/6. hrsz.
Csém
2949
Magyarország

További tartalom

niojio

Egészséges, hatékony és innovációs erővel teli – ezek a jelszavak jellemzik termékeinket.A Sano termékei garantálják vevőinknek a nagy teljesítményű, kiváló minőségű, gazdag beltartalmi értékű, egyedi takarmányozási koncepciókba ágyazott

A takarmánygyártó cégek egyre szerteágazóbbá váló kihívásokkal állnak szemben. Egyfelől fenntartható, gazdaságos tejtermelésre van szükség, másfelől viszont kérdéses, hogyan lehet hasznosítani a legújabb takarmányozási kísérletek eredményeit,

Minél jobb az alaptakarmány silózása, annál jobb a takarmányozási értéke. A jobb takarmányozási érték számos előny nyújt a gazda számára az állategészségügyben és termelési adatokban. A silózó anyagok hatékony segítők a legjobb szilázsminőség