A zsírmáj szindróma
Tejelő tehenek anyagforgalmi problémái
Az utóbbi 2-3 évtizedben megduplázódott Magyarországon az egy tehénre jutó laktációs teljesítmény: míg a 90-es években 5-6000 kg körül alakult, jelenleg 9-10.000 kilóra tehető, de az élvonalba tartozó csúcsüzemek már a 13.000 kg feletti termelést is el tudják érni. Ez részben a genetikai előrehaladásnak köszönhető, hiszen ma már szinte egyetlen tehenészet sem termékenyít 10.000 kg alatti bika spermájával. Sajnálatos viszont az, hogy a tehénkiesések döntő többsége anyagforgalmi okokra vezethető vissza. Ez azt jelenti, hogy a holnap genetikáját tegnapelőtti módon takarmányozzuk, vagyis nem tudjuk követni a megváltozott termelési szint emelkedő igényeit. Gondoljunk csak bele: 30 évvel ezelőtt nagyrészt ugyanazok a takarmány komponensek alkották a tehenek napi adagját, mint ma: kukorica siló, lucerna- vagy fűszenázs, széna, abrak komponensek, szója, repce, napraforgó, premix. Manapság már az átlagos üzemekben is egyre gyakoribb a nagytejesek között a 40-50 kg napi tejtermelés, ezeknek az állatoknak a megetetése az igaz kihívás. Sajnálatos módon aztán pont ezek a nagytejű egyedek esnek áldozatául a különböző anyagforgalmi problémáknak. Így aztán egy sajátos kontraszelekció alakul ki: az igazán jól termelő tehenek hullanak ki és a gyengébbek maradnak laktációban. Egyes kutatások azt mutatták ki, hogy a laktáló teheneknek akár 50%-a is érintett lehet valamilyen szintű zsír beépítésére a tranzíciós időszak alatt. (Jorritsma et al. 2001). Az ezzel összefüggő anyagi veszteség (tejvesztés, gyógyszerköltség, elhullás stb.) csak az USA-ban évente 60 millió $ nagyságrendű! (Shen, 2018)
Tehehenészetek, gyakorló gazdák előtt nem ismeretlen a fogalom: zsírmáj szindróma. Legtöbbször az állatorvos szájából hangzik el egy elhullott jószág teteme mellett (ha elég lelkes a doki, és felbontja a hullát…) Mit is jelent valójában ez a tünetegyüttes?
TÜNETEI
Általánosságban elmondható, hogy a tünetek az ellés környékén jelentkeznek, leggyakrabban az ellés után, de néha már előtte is. A zsírmáj szindrómának önmagában nincsen egyetlen, jól körülhatárolható tünete (amíg él a tehén). Általában tejcsökkenéssel, megemelkedett szomatikus sejtszámmal, és ha a tehén eljut odáig, gyenge szaporodásbiológiai mutatókkal jellemezhető. Heveny, gyors lefolyású esetek általában az ellés utáni 3-5. napban jelentkeznek. Ilyenkor az állat étvágytalan, bágyadt, a hátát púposítja, fekve fájdalmasan nyög, különösen, ha az oldalát megnyomjuk. Néhány nap múlva hasmenés jelentkezik, mely jellegzetesen sárgás színű, híg, emésztetlen takarmány-komponensekkel. A lassúbb lefolyású esetekben az állat bágyadt, elesett, étvágya változó, borzolt szőrű, fokozatosan lesoványodó. Az átlagosnál többet alszik, nehezen kelthető fel, majd aluszékonyság, végül kómás állapot alakul ki.
A legnagyobb gond azonban az, hogy közvetlenül az ellés után más egyéb betegségeket tud „előhozni”, úgymint: MMA, OHV, acidózis, hipokalcémia. Telepi megfigyelések szerint azok a tehenek, amelyeknél az ellés után csak lassan emelkedik a tejtermelés és a szárazanyag-felvétel, valószínűsíthetően zsírmájjal rendelkeznek. Az alacsony takarmányfelvétel aztán a későbbiekben hajlamosít a ketózis kialakulására.
KIALAKULÁSÁNAK HÁTTERE
Alapvetően kijelenthető, hogy energiaforgalmi zavar okozza, mely visszavezethető az állat kondíciójára, szárazanyag felvételére és energia ellátottságára. (Ezek mind összefüggnek egymással.) A zsírmáj kialakulásának legnagyobb kockázata az ellés előtti és utáni héten van.
Induljunk ki egy átlagos magyar példából! A hazai átlagos 420-430 napos két ellés közti időt alapul véve kb. a 150. laktációs napon vemhesül a tehén, vagyis a szárazra állítás idejére már jó egy éve tejel, tehát kondícióban egyre erősödik (BCS >3,5-4). A szárazonállás alatt fehérjekomponens sok esetben nincs a takarmányban, csak energia, tehát, fogyni ekkor sem fog. Az ellés előtti napokban lecsökken a szárazanyag-felvétel, viszont a növekvő vehem és a meginduló tejelválasztás energiát igényel, tehát létrejön egy energia deficites állapot, a vér glükóz szintje drámaian csökken. (A tej fő összetevői a víz, zsír, fehérje és tejcukor. Ez utóbbinak az értéke független a tejtermeléstől: 4,8%. Ebből következik, hogy a szervezetben előállított laktóz mennyi-sége határozza meg a tejtermelést, a laktóz viszont glükózból „készül”. Egy nagytejes tehén napi glükóz szükséglete mintegy 3.000 gramm, amiből kb. 2.000 gramm a tejjel kiürül.) Ha kevés a vérben a glükóz, az állat saját tartalékaihoz tud csak nyúlni, ami nem más, mint az elraktározott zsírszövet, extrém esetben akár az izomzat is. (Minél magasabb a BCS, annál több készletet tud mozgósítani!) A zsírbontás során a vérben megjelennek a szabad zsírsavak (nemzetközi szakirodalomban: NEFA). Ha a NEFA koncentráció meghaladja a vérben a 1.000 µM/L értéket, az blokkolja az agyban lévő étvágyközpontot, ezáltal drámai étvágycsökkenés következik be, mely tovább növeli a már fennálló energiahiányt. A máj feladata, hogy a keletkező NEFA-t feldolgozza, első körben oxidatív folyamat keretében CO2 és ketontestek (jellemzően aceto-acetát és β-hidroxi-vajsav; BHB) keletkeznek, melyek a vérbe jutnak. Ha ezek nagy mennyiségben felszaporodnak, kialakul a ketózis (melynek egyik jellegzetes tünete az acetonszagú lehellet (és ez a téma önmagában megér egy cikket!). A májban a lipogenezis során a szabad zsírsavakból trigliceridek (TG) keletkeznek, melyek kétféle utat járhatnak be: vagy nagyon alacsony sűrűségű lipoproteinek (VLDL) keletkeznek, vagy elraktározódnak. Vázlatosan a következő ábra szemlélteti a folyamatot:
A keletkező VLDL megjelenik a tejzsírban is, ennek következtében a ketózisos tehenek tejzsír tartalma extrém magas is lehet (>5%), ami indikációs értékkel bír. A megnövekedett NEFA koncentrációval egyenes arányban növekszik a TG raktározás a májban, így alakul ki a zsírmáj szindróma. Extrém esetekben a máj zsírtartalma akár 20% is lehet! Ennek következménye a hízott libamájhoz hasonló máj:
Ez az elzsírosodott máj aztán nem tudja megfelelően ellátni a funkcióját, az egész szervezet működése károsodik.
Az intenzív zsírbontás másik következménye a hirtelen nagymértékű kondícióvesztés. A Holstein-Fríz normál körülmények között is hajlamos a laktáció elején a zsírbontásra és némi kondícióvesztés természetes náluk, de ha a súlycsökkenés eléri vagy meghaladja a napi 1,5 kg-ot, akkor komoly aggodalomra van okunk a tehén jövőjét illetően. Korszerű gazdaságokban már elterjedt, hogy a fejőházba digitális mérleget építenek be és egyedileg mérik a jószágokat. Kritikus súlycsökkenés esetén azonnal beavatkoznak, pl. drenchelnek. A testtömeg vesztés annál nagyobb, minél magasabb volt az elléskori BCS (vagyis minél kövérebb a tehén, annál drasztikusabban fog lesoványodni). Ilyen esetekben felborul az állat hormonháztartása, és amikor később helyreáll az energia-egyensúly, automatikusan zsírt kezd a szervezetébe beépíteni, ezzel készül arra, hogy a következő ellés után is legyen elegendő tartalékja a deficit pótlására. Tetézzük a bajt azzal, ha az ellés után teljesen új takarmány komponensekkel kell a bendőnek megbirkóznia, tehát keveset is eszik a tehén, megemészteni sem tudja, mit várhatunk el tőle? Egyéb tényezők is erősíthetik a tüneteket (illetve a látszólag egészséges teheneknél hirtelen rosszabbodás állhat be) pl.: a máj funkcionális állapota, „teljesítőképessége” (összefüggésben a korábban esetleg átvészelt mérgezésekkel, toxinhatásokkal → penészes, dohos tömegtakarmányok), valamint az előző években átvészelt zsírmáj-betegségek is hajlamosítanak a kórkép kialakulására.
A megnövekedett ammóniaterhelés (amely leggyakrabban NPN anyagokból vagy túlzott mennyiségű növényi fehérje bevitelből származhat és hatására a vérben, illetve a májban megnő a szabad zsírsavak és a neutrális zsírok mennyisége), szintén hajlamosít a kórkép kialakulására. Ha az NPN anyagokból felszabaduló ammónia átjut a vér-agy gáton, az az állat elhullásához vezet.
A nyári hőség következtében kialakuló alacsonyabb szárazanyag-felvétel és a zöldetetés miatt csökkenő energia-bevitel időszakában szintén gyakran jelentkeznek a klasszikus „elfekvő tehén” tünetek.
És végül oszlassunk el egy tévhitet: a zsírmáj szindróma nem a pozitív, hanem a negatív energia-háztartás következménye!
MEGELŐZÉS, KEZELÉS
A fentiekből látható, hogy a zsírmáj szindróma szorosan összefügg a takarmány-felvétellel/energia ellátottsággal és a kondícióval, ezeket kell rendbe rakni, hogy megelőzzük azt.
1. A kívánatos kondíció (elléskor 3 - 3,5) elérésében a Sano tud segíteni. A mi takarmányozási koncepciónk ugyanis tompítja a takarmány komponens váltásokat, ezáltal a bendő biomassza állandóbb, stabilabb marad. (A „klasszikus”, ún. termelési csoportok szerinti takarmányozás alapján, ahogy csökken a laktációs teljesítmény, más és más takarmányadagokat állítanak össze, javarészt a drága fehérje komponenseket veszik ki a mixből. Így a rendszerben túlnyomó többségben az energia komponensek maradnak és a tejtermelés csökkenésével amúgy is hízásra hajlamos tehén egyre kövérebb lesz és létrejön a hazai üzemekben oly gyakran látható „elefánt tehén”. A magas kondíciójú teheneknél nem célszerű megvárni a 7. vemhességi hónapot (főleg, ha kevés tejet ad), előbb el kell apasztani, akár az 5-6. hónapban is. (Hiszen a laktációs keverék energiában erősebb, mint amennyi a tejtermeléssel kiürülne, tehát még tovább hízik!) Komponensváltás a szárazonállás alatt is kerülendő, vagyis a bendővédett komponenseket leszámítva ugyanazoknak az összetevőknek benne kell lenni, mint a laktációs keverékben (természetesen nem akkora mennyiségben). Így tudjuk a bendőt folyamatosan olyan állapotban tartani, hogy az ellés utáni új mix megemésztése ne okozzon gondot.
2. A takarmányfelvétel fenntartása már az ellés előtti napokban is. Ennek alapja a jó minőségű, ízletes tömegtakarmány és a bendőben könnyen emészthető szénhidrátok (cukor, gabonafélék) valamint élő élesztő jelenléte.
3. Részesítsük előnyben a jól emészthető rostokat tartalmazó tömegtakarmányokat, és minimalizáljuk a takarmányzsírok alkalmazását, helyettük illó zsírsavakkal dolgozzunk (C 16:0, C 18:0, C 18:1, C 18:2, C 18:3).
4. Ellés után adott speciális bendőserkentők, ún. „fitneszitalok” alkalmazása, illetve drenchelés (vagyis közvetlenül a bendőbe pumpáljuk a folyadékot), mely elősegíti a bendő beindulását, energiát ad, pótolja az elektrolitokat és pufferol. Ilyen termék a BoviFit® SC, amit közvetlenül ellés után kell legalább 20 liter langyos vízben feloldva megitatni, de inkább 40 liter drenchitalt a bendőbe juttatni. Ilyen a Stimudigest® drenchital is, ami kifejezetten a már problémás tehenek kezelésére szolgál, ezért ebben kiegészítésként még vitaminok is találhatók, mint pl. a niacin, ami a máj energia forgalmát segíti és csökkenti a zsír beépülését. Na-propionát és Ca-propionát tartalma glükóz prekurzor (olyan vegyület, amelyből biokémiai folyamatok során glükóz keletkezik), valamint sörélesztő is van benne, ami látványosan megnöveli a bendő biomasszát, vagyis az egész bendő működését serkenti, ezáltal emelve a szárazanyag-felvételt.
5. A hiányzó glükóz pótlása. A Sano erre is kifejlesztett egy különlegességet, a DextroFat® SC-t. Ahogy a neve is mutatja, dextróz és zsír speciális kombinációja, éspedig mindkettő védett formában. Itt a főszerep a dextrózé, a vékonybélből közvetlenül felszívódva emeli a vér glükóz-szintjét, tehát az állatnak nem szükséges a saját tartalékait bontani, ezáltal megelőzhető a zsírmáj kialakulása.
6. A tejzsír csökkentésén keresztül az energia deficit csökkentése Linomilk®-kel. Az előkészítőben és legfeljebb a laktáció első harmadában javasolt az etetése. Hatóanyagai a bendővédett konjugált linolsav (CLA), a bendővédett zsír, a propilénglikol és a cukor.
7. Amennyiben klinikai tünetekben jelenik meg a zsírmáj, akkor hatásos lehet infúzióval is kezelni, melyben célszerűen legyen glükóz, propilénglikol és kortikoszteroid is.
A fentiekből is látható, hogy nem egyszerű a megoldás, mert sok tényező összejátszásából alakul ki a zsírmáj. A Sano szakemberei megfelelő szakmai információk és értékes termékek segítségével azonban csökkenteni tudják a károkat. Már csak Önön múlik, meddig folyik ki a pénz a zsebéből…!
Wellmann Péter,
szaktanácsadó
